KezdőlapRólunkMegközelíthetőségKonferencia, rendezvény termeinkGyőr VárosárólKépgaléria
Hírlevél






Irodaház
Helyiségbérlet
Rólunk

Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ (International Trade Center Győr)

Irodaház az üzleti élet központjában, Irodaház a Bécs-Pozsony-Győr aranyháromszög sarkpontján

Története
A kereskedelmi központ (Trade Center Győr) hétéves előkészítő munka eredményeként jött létre. A telekalakítás, a tervezés, kivitelezés európai léptékű együttműködések alapján történt (Pályázatok, példák, tapasztalatcserék). Győr város is jentős támogatást nyújtott megvalósuláshoz. Már a tervezés időszakában szükségesnek látszott egy szálloda kapcsolódása az épülethez a konferencia helyszín teljes körű megvalósulása érdekében.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza 1999. augusztus 12-én kezdődött és 2000. augusztus 24-én került ünnepélyes átadásra.

A székház a Győr-Moson-Sopron megyei üzleti közösségnek épült, építését az Európai Unio Phare CBC programja 1.030.000 Euróval támogatta.

Tervezője: Ráskai Péter Comfort Tervező Kft

Működés
A ház üzemeltetője a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarai Szolgáltató Kht (9021 Győr, Szent István u. 10/a.) bejegyzésre került 1995. december 11-én Cg. 08-14-001506. Adószáma: 18530612-2-08, száz százalékos tulajdonosa a megyei kereskedelmi és iparkamara.

A Kht a székház üzemeltetésével, rendezvénytermek és irodák bérbeadásával foglalkozik elsősorban.

Funkciók
A négyemeletes, ötezernégyszáz négyzetméteres épület hármas feladatot lát el.

Kamarai székházként a tagok szolgáltató- oktatási és információs központja, nyitottsága révén minden vállalkozás találkozási pontja is lehet. Alapítványok, civil szervezetek, regionális Road-Show-k kedvelt rendezvény helyszíne.

A megye legnagyobb konferencia helyszíneként háromszáz fős nagyterem és számos szekcióülésre alkalmas kisterem bérelhető. Tágas aulája termékbemutatókra, kiállításokra, még bálok megrendezésére is lehetőséget biztosít. A rendezvényekhez állófogadásra is lehetőség van. A rendezvényhelyszínek a legkorszerűbb technikával felszerelve biztosítják a prezentációs lehetőségeket, tolmácsolást.

Több mint kétezer négyzetméternyi iroda bérletét teszi lehetővé a ház. Az irodabelsők kialakítása a bérlők igénye szerint rugalmasan alakítható. Az irodák fűtés-hűtése fan-coil rendszerű légkondícinálással történik. Saját mélygarázs és felszíni parkolók, két felvonó, 24 órás recepciós és őrzési szolgáltatás, akadálymentes közlekedés áll rendelkezésre. Az épület Győr központjában, fő útvonalak találkozásánál van. Győr belvárosi sétáló utcájától, a Baross utcától két perc alatt gyalog megközelíthető.

Idézet Jancsó Péter akkori elnök 2000. évi megnyitó beszédéből

„ Bennünk, vállalkozókban, vezető menedzserekben, az elmúlt öt évben egyre többször, több helyen, tudatosan vagy ösztönösen lett világos:  - Ne féljünk rádöbbenni, micsoda erőt képviselünk.
Sokak érzése, gondolata manifesztálódott ebben az épületben.
Az az érzés, amit úgy fejeznék ki:
„Nézd meg, a te pénzedből te építetted, a tiéd, mert te is ide tartozol.”

Mert ez a ház nem egy agy szüleménye: akkor nem jött volna létre.
Bízom benne, ez az érzés még sokakban fog megfogalmazódni, a női szabótól a milliárdos cégekig.

Sok ezren fognak eljönni, kívűl-belül megnézni, aztán használni és magukénak érezni.

Büszke vagyok erre a közösségre, városra, régióra, melynek tagja lehetek és amely ilyen alkotásokra képes- fejezte be megnyitóbeszédét Jancsó Péter.”

 
Irodabérlet

Béreljen irodahelyiséget a Győr központi részén fekvő, négyszintes, konferencia központtal ellátott irodaházban!

Aktuális iroda ajánlat

- III. emelet 73 m2
- IV. emelet 82 m2

 


Árak, bérbevétel részletei
Szállás partnerünk

szállás és rendezvény egy helyen

IBIS Győr
IBIS: rendezvény szállás Győr

szállás konferencia helyszíneinktől lépésekre


Hotel információk, szobafoglalás
Honlapkészítés: Adrius Web Team